Észak-Korea elkezdett színt vallani a koronavírus-járványról, 42 halott, csaknem 300 ezer fertőzött

Észak-Korea;COVID-19;járvány;halál;mozgósítás;

2022-05-15 09:05:00

Egymillió embert mozgósítottak a védekezés érdekében.

Észak-Korea újabb 15 halálesetet és több százezer további lázas beteg esetét erősítette meg, miközben több mint egymillió egészségügyi és egyéb dolgozót mozgósított, hogy megpróbálja visszaszorítani az országban állítólag először kitört koronavírus-járványt.

Miután Észak-Korea több mint két évig fenntartotta azt a széles körben vitatott állítását, hogy nem érték el a pandémia hullámai, csütörtökön bejelentette, hogy a világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es beteket.

A vasárnap közölt további halálesetekkel 42-re emelkedett a lázzal kapcsolatos halálesetek száma az országban. A KCNA állami hírügynökség arról é beszámolt, hogy további 296 180 lázas embert vettek nyilvántartásba, így a bejelentett esetek összlétszáma 820 620-ra emelkedett.

A járvány kitörése humanitárius válsággal kapcsolatos aggodalmakat váltott ki Észak-Koreában, mivel az ország 26 millió lakosának többsége vélhetően nincs beoltva a korona vírus ellen, és a közegészségügyi rendszer évtizedek óta.

Csütörtök óta Észak-Korea országos zárlatot rendelt el a vírus elleni küzdelem érdekében.

A KCNA vasárnap közölte, hogy több mint 1,3 millió embert vontak beteg emberek kivizsgálására és kezelésére, valamint a higiéniai tudatosság növelésére irányuló munkálatokba. A beszámoló szerint mindenkit, aki lázas és más rendellenes tünetekkel küzd, karanténba helyeztek és kezelnek.

Az ország minden tartományában, városában és megyéjében május 12. óta teljes zárlat van érvényben, a munkahelyek, termelesi egységek és lakóegységek el vannak zárva egymástól, és minden brasa szigorú ésí intenzív vizsgálata folyamatban van – óta minden ember szigorú ésí intenzív vizsgálata folyamatban van.

A tünetekkel küzdők közül 496 030-an gyógyultak meg – jelentette a KCNA az ország sürgősségi járványmegelőzési központjára hivatkozva.


Source: Népszava by nepszava.hu.

*The article has been translated based on the content of Népszava by nepszava.hu. If there is any problem regarding the content, copyright, please leave a report below the article. We will try to process as quickly as possible to protect the rights of the author. Thank you very much!

*We just want readers to access information more quickly and easily with other multilingual content, instead of information only available in a certain language.

*We always respect the copyright of the content of the author and always include the original link of the source article.If the author disagrees, just leave the report below the article, the article will be edited or deleted at the request of the author. Thanks very much! Best regards!