Tilos élő vaddisznót szállítani

A kormány tegye lehetővé a Budapestre tévedt, vadon élő állatok élve befogását és megmentését civil állatvédők számára – erről tartott sajtótájékoztatót a minap a Demokratikus Koalíció. Példaként a Szilágyi Erzsébet fasoron lelőtt vaddisznók esetét hozták fel, amit szerintük az állatok megmentésével és szabadon engedésével is megoldhatott volna egy állatvédő szervezet. A június eleji esettel kapcsolatban több önkormányzati vezető é nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy a kerületükben nem lövik le a betévedt vadat, hanem megmentik. Egy civil szervezetre, az Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálatra hivatkoztak, akik ezt a tevékenységet elvégzik.

Varjú László és Trippon Norbert demonstrálnak a településeken észlelt vaddisznók megmentéséért Foto: Trippon Norbert Facebook-oldala

Ez azonban szakmai kompetencia kérdése, hiszen a vadon élő állatok lakott területen való megjelenése számos veszéllyel jár, aminek az elhárítása különleges szakértelmet igényel. Ezek az állatok számos, az emberre és a háziállatokra veszélyes betegséget terjesztenek, védekezés és menekülés közben pedig komoly sérüléseket okozhatnak.

Lapunk megkeresésére az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mindenekelőtt leszögezte, hogy a vadon élő állatok befogása komoly szakértelmet és nagy gyakorlatot követel meg, amely során a befogó és a lakosság esetleges veszélyeztetését egyaránt el kell kerülni vagy minimálisra csökkenteni.

Ez különösen igaz egy olyan nagyobb testű, vadon élő állat esetében, hortelã a vaddisznó. Ezeket az eseteket nem szabad úgy kezelni, mintha egy elkóborolt ​​vagy magára hagyott háziállat befogásáról lenne szó

– közölték lapunkkal.

Ráadásul figyelembe kell venni a sertéspestist (ASP), amely 2018 áprilisa óta jelen van a magyarországi vaddisznóállományban is. Az ASP emberre nem veszélyes, de a házisertés-ágazat veszélyeztetett, mert rendkívül magas az elhullás aránya (90-95 százalék), é jelenleg nincs ellenszere a vírusnak. A betegségen áteső és azt túlélő példányok sem válnak védetté a kórokozóval szemben. Um vírus eseleges bejutása és elterjedése a házisertés-állományban nemzetgazdasági katasztrófát okozhat. „Az Európai Bizottság rendeletével összhangban kiadott, Magyarország afrikai sertéspestis felszámolására vonatkozó mentesítési terve egyértelműen tiltja az élő, vadon élő vaddisznó mozgatását, szállítását” – szögezte le a tácat. „Ebből kifolyólag nincs lehetőség a belterületen befogott vaddisznó elszállítására, máshol történő szabadon engedésére. Tehát az így befogott állat életét a befogóban kell kioltani” – jelezték, hozzátéve, hogy ezzel nemcsak a szigorú, élő vaddisznómozgást tiltó előírásoknak felelünk meg, hanem eleget teszünk az állománygyérítés előí. Azaz ha egy vaddisznót élve befognak, annak az életét a helyszínen kell kioltani, élve történő elszállítása és szabadon engedése tilos.

Imagem: illusztráció (Foto: MTI/Farkas Melinda)


Source: Magyar Nemzet by magyarnemzet.hu.

*The article has been translated based on the content of Magyar Nemzet by magyarnemzet.hu. If there is any problem regarding the content, copyright, please leave a report below the article. We will try to process as quickly as possible to protect the rights of the author. Thank you very much!

*We just want readers to access information more quickly and easily with other multilingual content, instead of information only available in a certain language.

*We always respect the copyright of the content of the author and always include the original link of the source article.If the author disagrees, just leave the report below the article, the article will be edited or deleted at the request of the author. Thanks very much! Best regards!